Éljen Május elseje!
Nem volt túl nagy tolongás a meghirdetett szerdai túrára, de mivel az időjárás és a program egyaránt jónak ígérkezett, néhányan úgy döntöttünk, hogy a természetben túrázással ünnepeljük meg a május elsejét.
Autóval mentünk Pétervásáráig, ahol a benzinkúton már várt ránk Roman, vele együtt összesen öten vágtunk neki a mai kilométereknek.
Első állomásunk a város határában lévő Keglevich parkerdőben találhatóazonos nevű Keglevich kilátó volt, amely felállítását 2015-ben valósította meg Pétervására önkormányzata. A kilátó igen szép, új, több emelet magas, igényesen kivitelezett, csupán egy apró részletben éreztem hiányt, a kilátóból ugyanis a kilátás ugyanazt mutatta, mint a tövében állva kilátó nélkül. Itt azért elkészült az első csoportkép, amelyek mai napi tömeges készítésére Roman jelenléte garanciát biztosított.
A kilátóból az erdőn keresztül leereszkedtünk a műútra, és rövid aszfaltos gyaloglást követően beértünk Ivád településre.
A faluban az Ivády-kastélyt könnyen megtaláltuk és mivel a kert nagy vaskapuját tárva találtuk, be is mentünk megnézni, amelyről kiderült, hogy magánkézben van, egyáltalán nem látogatható, ezért mi is gyorsan kijöttünk a kertből, de legalább közelről láthattuk a korának megfelelően felújított építményt.
Ivád település arról is híres, hogy gyakori az Ivády – Ivádi családnév. A település 400 főt sem számlál, de a község 70 %-ának megegyezik a vezetékneve. Itt semszívesen lennék postás kézbesítő! A névazonosság nem véletlen, mert a faluban rengeteg rokonházasságot kötöttek, ami nemzetköri szinten is ritkaságszámba megy. Ennek ellenére szerencsére nem tapasztalhatók genetikai torzulások.
A falu szélén, a sportpályán majális ünnepséget tartottak, a katlanházakban rotyogott a székely káposzta, finom illatát hozta felén a szél. Reménykedtünk, hátha a visszaút során meginvitálnak minket, mint „fáradt vándorokat” egy tányér finom ételre, de ez bizony elmaradt, hangosan szóltak a hangszóróból Máté Péter dalai, ránk ügyet se vetettek.
A falu végétől északnyugati irányba indultunk tovább a piros jelzésen kényelmesen sétálva egy széles és jól járható homokos úton. Útközben is sok látnivaló várt ránk, a réten és az út szélén a rengeteg színpompás tavaszi virág, váltották egymást a fenyők és a tölgyek, borókák és célunkhoz közeledve a homokköves képződmények.
Néhány kilométer után elértük a Kis-Lyukas kő névvel illetett hegyhez, amit az ős Pannon tenger hullámai formáztak lenyűgöző látványúvá. A panoráma reményében meg is másztunk, igaz út és ösvény nem vezetett fel, de ahol, és ahogy tudtunk, a sűrűn benőtt erdőben felverekedtük magunkat. A talaj meredeken ívelő volt, az előző napi esők miatt felázott a homok, óvatosan kellett felkapaszkodni rajta.
Fentről a panoráma valóban kiválónak bizonyult, messzire el lehetett látni, a Kékes vonulatai üdvözöltek. Csodásan kirajzolódott az alattunk elhúzódó rét és dombok, a zöld szín minden árnyalata megfigyelhető volt a fehér vattacukor formájú bárányfelhők díszítette kék ég alatt. A Kis-Lyukas kőről a leereszkedés teljesen könnyen ment, Attila talált egy „árkot”, amin nagyon egyszerű volt a lejutás.
Utunkat a különös természeti képződményhez, a Nagy-Lyukas kőhöz folytattuk, ahol a homokkőből rajzolt hullámok között óriási kövek emelkedtek. Alatta üde zöld füves réten számtalan csodás virág hívogatott, hogy hajoljunk le hozzá és a fotójával gazdagítsuk napi albumunkat.
Próbát tettünk a Nagy-Lyukas kő megmászására, a tetejére való feljutást követően oda terveztük ebédünket. Egy darabig tudtunk felfelé haladni, de mivel ebből az irányból nem lehetett feljutni a szikla felső lapos részére, ezért a képződmény oldalában vízszintesen haladva feljárat reményében keresgéltünk. A várt feljáratot sajnos nem leltük meg, lehet nincs is!A szikla meredek, csúszós és mohás volt. Ezért inkább lefelé vettük az irányt,út hiányában a sűrűn benőtt erdőben, jó néhány szúrós cserje próbált marasztalni, mindannyian szereztünk is karcolásokat, volt, aki a drága vérét is hullatta a csipkebokorra!
A hegy aljában erőt gyűjtöttünk, ültünk a fűben, elfogyasztottuk az ebédünket és közben gyönyörködtünk a hamisítatlan tavaszi természeti látványban.
Ugyanazon az útvonalon mentünk vissza a faluba, amelyiken érkeztünk, és tovább Ivádról Pétervásárára szintén. Itt autóba ültünk, de korántsem hazafelé vettük az utunkat, mivel a közelben van még látnivaló, felkerestük azt is. Rövid autózás után megérkeztünk Nemtibe, ahol a Morgó-gödröt szándékoztunk felkeresni. Ismereteink szerint ezt a zöld jelzésen haladva érhettük volna el, de egyáltalán nem volt kitáblázva a hely, semmi iránymutatást nem remélhettünk. Szerencsére találkoztunk egy turista párral, akik segítettek. Ez azért is volt szerencsés, mert az általuk mutatott ösvényt sosem választottam volna magamtól. „Magánterület, Belépni Tilos!” tábla hirdette, hogy véletlenül se menjünk arra! Az út kezdetén egy trágyadombon csúszkáltunk át, zsákutcának tűnt az egész szakasz. Mikor már gyanakodni kezdtem volna, hogy minket lehet jól átvertek, akkorra meg is érkeztünk a Morgó-gödör elejére. Az első néhány méteren még sok látnivaló nem volt, átlagosnak mondható, leszámítva a magas gazos aljnövényzetet és a kidőlt fákat. Idővel a völgy fokozatosan összeszűkült és egyben elénk tárult a húszmillió éves természeti képződmény.
A tájat uraló homokkő puha kőzetét a szél és a víz formálta rendkívül változatosan az idő folyamán. A gödör mélysége egyértelműen meghaladta a magasságát, a mély hasadékban az égből csak egy keskeny sáv látszott. Megnéztük, és persze csoportképpel együtt meg is örökítettük az „ismeretlen művész” „alkotását”, ami elérhetetlennek tűnő magasságban a homokkőbe „rajzolt” Krisztus fej tövis koszorúval, vagy napocska arccal, ki mit vél felfedezni benne.
Miután kigyönyörködtük magunkat az üledékes kőzetbe az esővíz által alkotott kanyonban, viszonylag vadregényesen benőtt, indás és páfrányos „árokban” haladtunk, az árok végén gyökerekbe kapaszkodva felhúztuk magunkat és kiértünk egy széles földútra a zöld jelzésen. Rövid és kényelmes séta után a zöld háromszögön felkanyarodtunk a 358 méter magasságú dombocskára, ahol a Leány-kő sziklaformációt kerestük fel.
A névadásra a faluban persze színes legenda kering, mely szerint a Kőleány úgy keletkezett, hogy egy lány, aki a Lyány-kőnél kaszáló apjának vitt ebédet, az úton megéhezett és megette azt. Mikor az apja megkérdezte, hogy nem hozott-e ebédet, a lány azt válaszolta, hogy nem. Az apja meggyanúsította, hogy biztosan megette, mire a lány fogadkozott, hogy változzon kővé, hogyha megette. És lám!
A sziklaformáció a tudomány szemszögéből bír jelentőséggel, mivel a tengerben lerakódó homokkő rétegek változó mésztartalmáról mesél.
A Leánykőről szintén a zöld jelzésen könnyen meg tudtuk közelíteni Nemti határát, ahol befejeztük a mai napi igen jó hangulatú túránkat.
Forrás: Wikipédia
Fotók: Kovács Roman
A két helyszín statisztikai adatai összesítve: 16,46 km + 4,34 km = 20,80 km
162 m + 283 m = 445 méter szintemelkedés, a túrán 5 fő vett részt
Palóc Bakancsosnak lenni jó!
/ Annamari /
No Comments